I. AZ ELŐZMÉNYEK
1. A Szovjetunió felbomlásakor Ukrajna a nemzetépítésnek a, vélhetően a saját maga számára is váratlanul nehéz, feladatával került szembe. Akármit is talál ki most az ukrán délibábos történészek hada, UKRAJNA 1991 ELŐTT – leszámítva a polgárháború néhány esztendejét – SOHA NEM VOLT FÜGGETLEN ÁLLAM. A cári, majd a szovjet időkben ez igazából föl sem tűnt.
Márpedig egy új állam összekovácsolása, a nemzetépítés olyan feladat, amelynek végrehajtása során óhatatlanul magasba csapnak a nacionalizmus, a sovinizmus, az idegengyűlölet hullámai. Dúsan tenyésznek a nemzeti mitológiák és a rájuk épülő „nemzetegyesítő eszmék”.
Az orosz állam kezdeteikor, a protoorosz fejedelemségek laza koalíciójaként üzemelő Kijevi Nagyfejedelemség a keleti szlávság még többé-kevésbé azonos nyelvvel, azonos nemzettudattal rendelkező, már akkor is hatalmas területen elterülő országa volt. A mongol támadás, a 250 évig tartó mongol-tatár hódoltság korában a korábban is laza szerkezetű ország széthullott. A mai Ukrajna területét 1360 táján a litván nagyfejedelemség hódította meg. Az ily módon lengyel uralom alá került hajdani protooroszokból idővel egy új nemzet kezdett formálódni, amelyben a XIII. századi protoorosz nyelv, a lengyellel és egyéb más nyelvekkel keveredve egy új nyelvvé kezdett alakulni. Objektívebb (mint az ukrán délibábos, mind az orosz mitologikus történelemszemlélettől mentes) történészek szerint, nagyjából a XV. század végére kialakult az ukrán nemzet. Az is csak inkább a mai Ukrajna keleti és középső részén.
A lengyelek által uralt mai Ukrajnában 1648 és 1654 között nemzeti felszabadító harc indult, amiben Bogdan Hmelnyickij hetman az oroszok segítségét kérte. Az 1654-es perejaszlavli szerződésben a kozákok Oroszország védőuralma alá helyezték magukat, és hűséget esküdtek a moszkvai cárnak.
1654 után indult meg – TÖBB LÉPCSŐBEN, MINTEGY „TOLDOZVA-FOLTOZVA” Ukrajna későbbi területének kialakulása. Az 1770-es években, Lengyelország felosztásakor, került (az orosz uralom alá került) Ukrajnához a jobbparti Ukrajna legnagyobb része. Délen Oroszország ellenőrzése alá vonta a Fekete-tenger északi, északnyugati partjait, a Krímet, sorra alapítva a mostani nagy városokat (Ogyessza, Nyikolajev, a Krím, az Azovi-tenger menti kikötő- és iparvárosok). A kapitalista átalakulás kezdetével nagy iparvidékek jöttek létre, közöttük (Szentpétervárt leszámítva) az akkori Oroszország legnagyobb iparvidékével, a bányászatáról, kohászatáról és nehéziparáról mindmáig nevezetes Donyec-medence (oroszul: Donbassz). A hatalmas mértékű iparosítás alaposan átrendezte Ukrajna déli és keleti részeinek etnikai összetételét: a hatalmas birodalom minden részéből özönlött oda a munkát kereső emberek tömege. A legkülönbözőbb nemzetiségűek voltak – az orosz nyelv kötötte össze őket. A helyben élő ukrán lakosság is jórészt eloroszosodott (maximum valami keveréknyelven beszélnek). UKRÁNNAK VALLJÁK UGYAN MAGUKAT, DE TUDATUKAT NÉZVE INKÁBB OROSZOK. Ez a proletár vidék a munkásmozgalomnak is fellegvára volt – ezért erősen a tudatukba ivódtak annak, illetve a szovjet korszaknak a hagyományai. Főleg a szovjet hadsereg, a Nagy Honvédő Háborúban a Szovjetunió népei által aratott győzelem emléke (amely mindmáig összefűzi a széthullott hatalmas ország polgárait, nagyon sok posztszovjet nép nemzeti azonosságtudatává válva).
Ukrajna nyugati, északi részei viszont inkább maradtak meg agrárvidéknek. Ahol a lakosságnak is más volt a tudata: erős maradt a paraszti-kispolgári tudat. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével az új, szovjet-ukrán vezetés, gyanakodva is nézett Ukrajnának arra a másik részére. A szovjet vezetés A 20-AS ÉVEK ELEJÉN hozta meg azt, az időközben végzetesnek bizonyult döntését, amellyel – erősítendő a paraszti-kispolgári Ukrajnában a „proletár komponenst” – AKARATUK ELLENÉRE FELSZÁMOLTA, ÉS UKRAJNÁBA TAGOLTA BE AZ ONNAN KIVÁLNI AKARÓ, ÖNÁLLÓ KÖZTÁRSASÁGOT ALAPÍTÓ, OROSZ TUDATÚ NAGYIPARI PROLETARIÁTUS ÁLTAL KIKIÁLTOTT KRIVOJ-ROGI – DONYECKI NÉPKÖZTÁRSASÁGOT. Ahol mindmáig az orosz nyelv használata a természetes.
1939 szeptemberében – az összeomlott Lengyelországtól – a Szovjetunió elvette/visszavette Galíciát. A Kijevi Oroszország összeomlása után (1240-es évek) GALÍCIA MINDEN TÖRTÉNELMI, SZELLEMI, KULTURÁLIS KAPCSOLATA MEGSZAKADT AZ „OROSZ VILÁGGAL”. Létrejött a helyi ukránoknak egy valamiféle torz szellemi örökségű, mindent és mindenkit gyűlölő, ugyanakkor valamiféle önálló létre képtelen, ám mindentől és mindenkitől elnyomott közössége.
NYUGAT-UKRAJNÁBAN FELSZABADÍTÓKKÉNT FOGADTÁK A HITLERI NÉMETORSZÁG CSAPATAIT, vad zsidóüldözésbe, etnikai tisztogatásokba kezdtek (a háromnapos lvovi pogrom 1941 június végétől, a maga mintegy ötezer áldozatával, vagy 80-100 ezer nyugat-ukrajnai lengyel lakos minden képzeletet felülmúlóan borzalmas lemészárlása 1943–44-ben. 1942-43-ban olyan nácibarát tömegrendezvények képeit láthatjuk, amilyenekre még a Hitler-szövetséges Magyarországon sem voltak példák.
2015. május 9. (a fasizmus fölötti Győzelem Napja előtt, ami ma Ukrajnában immár tiltott ünnep) előtt fogadta el az ukrán parlament azt a törvényt, amellyel ezek a hóhérok (Sztepan Bandera, Roman Suhevics – akinek immár aggastyán korú fia, Jurij Suhevics az ukrán parlament korelnöke) az ukránok szabadságáért és függetlenségéért folytatott harc legnagyobb hősei közé emelkedtek (nagyjából mintha nálunk a nyilasokat ismernék el ilyeneknek).
1942. OKTÓBER 14. – A NÁCIK OLDALÁN HARCOLÓ UKRÁN FÉLKATONAI ALAKULATOK MEGALAKÍTÁSÁNAK ÉVFORDULÓJA – MÁRA AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐK NAPJÁVÁ AVANZSÁLT.
Ukrán „honleányok” felvonulása az „SS Galiccsina” megalakulása alkalmából (1942. október 14.)
(Az utódok mai preferenciái):
E bizonyos „hadsereg” vörös-fekete zászlaját mára a Munkácson is elhíresült Jobb Szektor használja – a zászló, egyébként, az ország nemzeti zászlajával együtt lobog a kijevi parlament előtt.
Visszatértek a náci korszak kötelező köszöntései. Olyanok, mint „Dicsőség Ukrajnának! / A hősöknek dicsőség!” „Ukrajna mindenek felett!” „Kommunistákat/ruszkikat a bitóra!” A fasiszta ukrán segédhadseregben volt szokásban a mindenkire kötelező, kollektív ugrabugrálás is („Aki nem ugrál, az moszkál (muszka, ruszki)”. A videó végén új orosz tank próbája jelzi: a keleti szomszéd tudatában van a veszélynek):
Hát, „csak” ennyi különbség van az ország nyugati és keleti fele között! (Egy ukrán parlamenti képviselő felesége, kisleánykájukkal. Miközben a junta által ellenőrzött területeken fasiszta suhancok rendszeresen megtámadják a Győzelem Napját ünneplő veteránokat, és a velük egyetértőket.)
A nyelvi-etnikai különbségek, ellentétek mellett is EZ AZ, AMIBŐL KELET-, ÉS DÉL-UKRAJNA OROSZ, OROSZAJKÚ, OROSZ MENTALITÁSÚ LAKÓI NEM KÉRTEK ÉS KÉRNEK!
A Majdan idején, néhány nappal a tüntetések kezdete után, A NYUGAT-UKRAJNÁBÓL ÉRKEZETT MINTEGY 3000 SZÉLSŐSÉGES FEGYVERESE VETTE ÁT AZ ESEMÉNYEK IRÁNYÍTÁSÁT.
(Ezek a fegyveresek ma hatalmon vannak. Kép az „Azov” terrorbrigádról, amely ma az ukrán belügyminisztérium afféle halálbrigádja):
A MAJDAN ELŐTÖRTÉNETE
1954-ben volt az elején említett perejaszlavli szerződés 300. évfordulója. Ebből az alkalomból Nyikita Hruscsov, az SZKP KB akkori, ukrán származású főtitkára, egyetlen tollvonással Ukrajnának adta a Krím-félszigetet. Ahol mindenféle nemzetiség van – csak éppen ukrán nincs (legföljebb azok, akik 1954 óta oda betelepültek). Bár ennek akkortájt, végső soron még nem volt eget rengető jelentősége – a szovjetköztársaságok közötti KÖZIGAZGATÁSI határoknak alig volt nagyobb jelentősége, mint nálunk a megyehatároknak, érzelmileg mégis roppantul kellemetlenül érintette a lakosságot az idegen köztársaságba való szakadás. És ami a lényeg: LÉPÉSE AZ AKKORI ALKOTMÁNNYAL, A TÖRVÉNYEKKEL IS ELLENTÉTES VOLT. Amikor tehát a lakosságnak 2014. MÁRCIUS 16-ÁN VÉGRE MÓDJA VOLT NÉPSZAVAZÁSON VÉLEMÉNYT NYILVÁNÍTANI – EZZEL CSAK EGY TÖRTÉNELMI IGAZSÁGTALANSÁGOT ORVOSOLTAK.
(2014. március 16. – a krími népszavazás utáni éjszaka. Ezt a túláradó boldogságot, örömujjongást nem lehet sem megjátszani, sem „a megszállók szuronyaival kikényszeríteni”):
(Pedig a trianoni békeszerződés nálunk Sopront – Ödenburg néven, az újonnan létrejövő Burgenland szövetségi tartomány székhelyeként – már Ausztriának adta. Az 1921. december 14-i népszavazás mégis orvosolta a Sopront és a hét környékbeli települést ért történelmi igazságtalanságot. Pedig tudjuk, hogy a népszavazás kierőszakolásában gróf Lehár Antal és Ostenburg Gyula különítményeseinek, illetve a „Rongyos Gárdáknak” is részük volt. Ezek többet tettek a nálunk maradt települések visszatéréséért, mint a Krímben jelen lévő orosz alakulatok.
Arról még a későbbiekben lesz szó, hogy a fasiszta puccs tavaly februári győzelme után miért robbant ki Kelet- és Dél-Ukrajna orosz lakosságában az elemi erejű tiltakozás. Egyelőre legyen elég annyi: A FÜGGETLEN UKRAJNA 23 ÉVE – BÁRKI, BÁRMIT IS MONDJON, A NEMZETÉPÍTÉS SZEMPONTJÁBÓL KUDARC VOLT. A Szovjetunióban még egységesnek tűnő tagköztársaságban szinte azonnal megjelentek a repedések az ukrán függetlenség 1991. augusztusi kikiáltása nyomán. A FELTÖRŐ UKRÁN NACIONALIZMUS NEM EGYESÍTETTE, HANEM ALÁÁSTA A MÉG KIALAKÍTANDÓ, TÖBB RÉSZBŐL ÖSSZEFÉRCELT ORSZÁG NEMZETI EGYSÉGÉT. Nem tudták kezelni – valószínűleg nem is akarták – a problémákat. EGY MINDEN ÍZÉBEN RECSEGŐ-ROPOGÓ, A SZÉTESÉS PEREMÉN TÁNTORGÓ ORSZÁGBAN KÖNNYEBB DOLGUK VAN, UGYANIS, AZ ORSZÁGOT A RABLÓLOVAGOK KORÁT IDÉZŐEN FOSZTOGATÓ OLIGARCHÁKNAK. Egy-egy rész esetleges kiszakításával pedig korlátlan urakká válhatnak a maguk szemétdombján.
A nemzeti egység ügyének a kegyelemdöfést a 2014. februári puccs adta meg, amely azt kevés, még megmaradt konszenzust is brutálisan felrúgta, szétverte, vérbe fojtotta, ami 2014 februárja előtt még megvolt. Ha egy ország egyik része hadsereggel, terrorbrigádokkal, repülőgépekkel, tankokkal és páncélosokkal, aknákkal, rakétákkal – közöttük ballisztikus rakétákkal –, nemzetközileg is tiltott fegyverekkel (kazettás és foszforbombák) ront az ország egy másik részére, ott már annak a fajta föderális átalakításnak az esélye is odavész, amely még megmenthette volna az ország területi egységét.
Senki sem tett annyit Ukrajna szétveréséért, mint a náci junta – és annak gazdái, az azt éppen Ukrajna területi egységének jelszavával támogató Nyugat.
II. A KONFLIKTUS KÖZVETLENEBB KIVÁLTÓ OKAI:
AZ 1991 ÓTA FÜGGETLENNÉ VÁLT UKRAJNA TÖRTÉNETE – AZ UKRAJNA TERÜLETÉN LÉVŐ AUTONÓMIÁK FOLYAMATOS NYIRBÁLÁSÁNAK, AZ AUTONÓMIÁK MEGTAGADÁSÁNAK A TÖRTÉNETE. (A mostaninál sokkal kevésbé fasiszta kormányok uralma alatt is). 1991: a kijevi kormány ignorálta az autonómiát igénylő kárpátaljai, illetve az autonómia bővítését igénylő krími népszavazás eredményeinek elismerését. 1995: a kijevi kormány megtagadta a Donbassztól a kért autonómiát (noha ott is népszavazás döntött erről). 2000: a kijevi kormány ignorálta az autonómia bővítését igénylő újabb krími népszavazás eredményét. 2001: hatásköri vita támadt, amikor a krími autonómia – dacolva a kijevi központi kormány tilalmával – „államfőt” is választott az autonóm tartomány kormánya és parlamentje mellé. 2005: a kijevi kormány elmozdította – le is tartóztatta – a krími autonómia államfőjét. A félsziget e miatt kibontakozott tiltakozó népmozgalmának letörésére szélsőséges nacionalista suhancokból álló különítményeket szabadított a félszigetre, amelyek le is törték annak ellenállását. (FIGYELEM! EZ KÉSZÜLT MEGISMÉTLŐDNI 2014-BEN IS – csak éppen az egyébként nacionalista, Nyugat-barát Juscsenkó-kormánynál százszor inkább uszító, véres szájú, frissen győztes náci junta részéről. MINDEZ ELVONULT A KRÍM, A DONBASSZ NÉPÉNEK A SZEMEI ELŐTT. AMIKOR – döbbenten, rettenten figyelve a Majdan véres eseményeiről érkező tudósításokat.
A különleges rendőri egységek VÉDEKEZNI voltak kénytelenek a „békés tüntetők” rohamaival szemben.
Egyikük kigyulladt a rá dobott Molotov-koktéltól (szerencsére társai gyorsan eloltották a tüzet. A kép azonban emblematikussá lett.)
Mindez azzal párosult, hogy a három hónapi véres, erőszakos zavargások, a törvényes államfő elűzése után hatalomra került fasiszta junta első dolga volt, hogy eltörölje a 2012-ben elfogadott, igen progresszív nyelvtörvényt, amely helyreállította a kisebbségeknek azt a jogát, hogy anyanyelvüket szabadon használhassák. Ez még Nyugaton is visszatetszést váltott ki (Orbán Viktor a külföldi vezetők közül az elsők egyikeként bírálta ezt a lépést. Látva a negatív nyugati visszhangot, a junta gyorsan visszakozott. De nem végleg: napjainkban ismét előkerült a terv. Ennek egyik első lépése volt a hírhedt ukrán oktatási törvény (annak is a 7. cikkelye). Az ismét csak negatív külföldi visszhang láttán a kijevi rezsim csak lassította a törvény végrehajtását. 2023-ra azonban a felső tagozatoktól kezdve már csak az ukrán lesz az oktatás terve. De már napvilágra kerültek azok a tervek is, hogy a kisebbségek számára az általános iskola legelső napjától kezdve sem lesz anyanyelvi oktatás. A hajdan inkább orosz nyelvű Kijevben bezárták a legutolsó orosz iskolát is. Az ukránok által négy éve megszállt Mariupolban a még megmaradt néhány orosz iskola ősztől már nem indíthat új első osztályokat.
Mindezt előre megérezték Ukrajna orosz nemzetiségű, illetve oroszajkú lakosai. Donyeck, 2014. március 7. – tömegtüntetés. Az emberek „Oroszország, Oroszország!” kiáltásai legalább annyira hallatszanak segélykérésnek, mint az anyaország iránti vonzalom megnyilvánulásának:
Akik három dolog miatt tüntettek: 1. tiltakoztak a törvénytelen kijevi hatalomátvétel ellen; 2. követelték, hogy az orosz maradjon meg második államnyelvnek, illetve az oroszok lakta megyékben legyen hivatalos nyelv; 3. Ukrajna alakuljon át föderatív állammá.
Majd megtapasztalva az új, a törvénytelen náci junta kompromisszum-készségének teljes hiányát, erőszakkal való fenyegetőzéseit, illetve a tényleges erőszakot is látva (a krími tüntetők elleni Korszuny-Sevcsenkói pogrom rémületes képeit, a Donbassz egyes városaiban már április közepe óta tartó katonai összecsapásokat, a 2014. május 2-i ogyesszai borzalmat.
(Szlavjanszk lakói a puszta kezükkel próbálják feltartóztatni a város felé nyomuló ukrán tankokat. A hős város 84 napig tudott ellenállni az ukrán ostromnak: a remélt orosz segítség híján azonban a túlerő győzött.)
A harcok során az ukrán hadsereg foszforbombákat is bevetett.
A borzalmas mészárlás színtere: az ogyesszai szakszervezeti székház főlépcsőháza:
Ugyanakkor a fasiszta hatóságok nem a tömeggyilkosokat, hanem az áldozatokat kezdték üldözni, letartóztatni. Nem kevesen már négy éve ülnek, előzetes letartóztatásban – miközben a hatóságok képtelenek bármiféle épkézláb vádat emelni ellenük. Jelena Bondarenkó korábbi ukrán parlamenti képviselő asszony a Bundestag előtt:
Előzőleg a követelések radikalizálódtak: az emberek már nem elégedtek meg Ukrajna föderatív átalakulásával: teljes elszakadást akartak. És 2014. március 16-án, illetve május 11-én) a Krím, majd a Donbassz (Donyeck és Luganszk) népe is, a lábával szavazott Ukrajna addigi területi egységéről.
(Mindhárom népszavazáson jelen voltak, Magyarországról a Jobbik megfigyelői, akik szabályszerűeknek ismerték el a népszavazásokat.)
(„Támogatja-e Ön a Luganszki Népköztársaság állami önállóságáról szóló jogszabályt?)”A népszavazáson a választópolgárok mintegy 80 százaléka vett részt. Közülük több mint 90 százalék az önálló államra szavazott.
Előzőleg a kijevi junta, annak ügyvezető államfője, Alekszandr Turcsinov 2014. április 7-én meghirdette az un „Terrorellenes Műveletet” (ATO). (Az idén márciustól – ledobva a fügefalevelet, föltárva a valós helyzetet, Porosenkó „elnök” átminősítette a büntető expedíciót „Az Egyesített Erők Műveletévé”, vagyis leplezetlenül katonai akcióvá (jóllehet az ukrán alkotmány is tiltja a hadsereg bevetését belpolitikai konfliktusokban).
Alekszandr Turcsinov, akkor a parlament újsütetű „elnöke”, egyben „ügyvezető államfő”
Mivel még a junta is húzódozott a testvérgyilkos háborútól, a CIA vezérigazgatója (álnéven, hamis papírokkal), majd április 21-én maga Joe Biden alelnök is Kijevbe látogatott – kifejezetten abból a célból, hogy a rezsimnek MEGPARANCSOLJA az ATO elindítását. A Rand Corporation nevű „biztonságtechnikai tanácsadó” cég pedig a kijevi kormány részére készített tanácsadó feljegyzésében ajánlotta: 1. a lakott települések ágyúzásának négy fázisát; 2. SZŰRŐ (értsd: koncentrációs) TÁBOROK FELÁLLÍTÁSÁT az elfoglalt települések mellett. Mindez mostanra meg is valósult az ukrán szoldateszka által elfoglalt városok, települések mellett. A junta győzelmének esetére tízezrek kivégzését tervezik, százezrekre várnak börtönök és koncentrációs táborok. A többieket pedig elűzik a vidékről, hogy házaikat, földjeiket elfoglalhassák a Nyugat-Ukrajnából érkező telepesek. E TERVEKBŐL KIJEVBEN NEM IS CSINÁLNAK TITKOT.
A junta ármádiája a hadviselés legalább annyira gyáva, mint kirívóan kegyetlen formáit alkalmazza. Jelena Bondarenkó volt képviselő asszony erről ezt mondta a Bundestag meghallgatásán (igaz, ő ukrán városoknak nevezi az önmagát önállósított két népköztársaság településeit):
Gyakran lövik a lakott településeket „Grad” sorozatvető rakétákkal
Még az annál is pusztítóbb „Uragan”rakéta
Gyermekek találták a játszótéren ezt a lövedéket:
Az ukrán légierő 2014. május 26-án először bombázta Donyecket. Egy héttel később Luganszkot (a kormányépületet) támadták, kazettás bombával. Az épület előtt elhaladó, illetve a szemközti parkban sétáló emberek közül nyolcan áldozatul estek, mintegy húszan megsebesültek. 2014. október 20-án Donyeckre RÖVID HATÓTÁVOLSÁGÚ BALLISZTIKUS RAKÉTÁT LŐTTEK KI.
A Luganszk elleni, 2014. június 2-i támadás:
Tocska-U rakéta Donyeckre. 2014. október 20.
2014. július elején a junta hadserege támadásba lendült, és jelentős területeket foglaltak el. A frontvonal közvetlenül Donyeck, a főváros határáig húzódott, és ott van mindmáig. Augusztus utolsó harmadában a néphadsereg ellentámadásba ment át – amit azonban hamarosan leállított és befagyasztott a „minszki fegyverszünet”. Debalcevó felszabadítása volt a néphadsereg utolsó nagy támadása 2015. január-februárjában. Azóta a frontvonalak befagytak (mintha Lavrov orosz külügyminiszter szándékosan a népköztársaságok vesztét akarná). A néphadseregeknek nemhogy a lakosság, de még önmaguk védelmét sem engedik meg. Lavrov másik „zseniális” találmánya voltak az un. fegyvermentes övezetek („szürke zónák”). Szép csöndben, araszolgatva, de szisztematikusan, az ukrán hadsereg ezek nagy részét mostanra megszállta. Az adott települések egyszer már felszabadult lakosságára így újra rázuhant a junta rémuralma.
A közel három és fél éve tartó fegyverszüneteket fölhasználva a 2014 nyárutójára még az összeomlás szélén álló ukrán hadsereg mostanra feltöltődött. A szevasztopoli orosz támaszpont „elvesztése” miatti sokkjából magához tért NATO napjainkra összeszedte magát, alaposan feltöltötte pénzzel és fegyverrel a kijevi rezsim ármádiáját. Amely immár csak az amerikai rábólintásra vár, hogy megindítsa elsöprő erejűnek szánt offenzíváját a Donbassz térdre kényszerítésére.
Az amerikai fél záros határidőn belül megkezdi „Javelin” típusú tankelhárító rakéták, és egyéb korszerű haditechnika szállítását. A néphadsereg harcosai már érzékelik: az ellenség új, eddig ismeretlen fegyverfajtákból is lő. A „Javelinről” egyesek feltételezik: az ukrán hadsereg – roppant pusztító hatása miatt – ezt a fegyvert is a civil lakosság ellen tervezik bevetni.
A megszállt területekre szörnyű terror szakadt. Kirívóan kegyetlen továbbá a hadifoglyokkal való bánásmód. A donyecki legfelsőbb vezetés adatai szerint a néphadsereg 2014 óta ukrán fogságba esett harcosainak mintegy harmada ma már nincs az élők sorában: halálra kínozták, kivégezték őket, vagy belehaltak a harcok, illetve kínvallatások közben szerzett, de ellátatlanul hagyott sebeikbe, valamint a rettenetes ukrán börtönviszonyokba.
A Szlavjanszkba való bevonulásuk után az ukrán megszállók fiatal férfiakat hurcolnak el. Kit a „szűrő”(értsd: koncentrációs) táborokba – míg a „vétleneknek” bizonyultakat erővel besorozták az ukrán hadseregbe.
Mariupolt 2014. június 13-án vette be az ukrán hadsereg. Azóta kiépült ott Ukrajna legnagyobb, és egyik legrettenetesebb koncentrációs tábora. A város eme lakosa számára így kezdődött a pokoljárás:
Egy luganszki harcos vall fogságáról
Ezt a fiatal harcost a szó igazi értelmében halálra rugdosták:
Kivégzés:
Az egyik legszörnyűbb rémtett: az „Azov” terrorbrigád tagjai keresztre feszítettek és elevenen megégettek egy hadifoglyot.
* * *
Mindaz, ami ma a leggyakrabban szerepel a hírekben („menekültválság”, Szíria, kelet-ukrajnai [Donbassz] konfliktus) voltaképpen egy dologról szólnak: az általam csak liberálfasizmusnak nevezett eszmei-politikai irányzat általános támadásba lendült azok ellen, akik velük szemben az országok, népek – nemzetek, nemzetiségek, emberi közösségek és egyének – önazonosságát próbálják védelmezni. Világviszonylatban egy olyan ország, politikus van, amelyik – már csak erejénél fogva is – képes és akar is ezért harcba szállni. Ez Oroszország, és vezetője Putyin. (Ez a támadás persze folyik Magyarország, Orbán Viktor, a Visegrádi Négyek, illetve minden újabb keletű politikai erő, ország ellen, amelyek és akik szembeszállnak a liberálfasizmus nyomulásával.)
Ez a harc arról szól, hogy a kontinensek, civilizációk, országok, népek, nemzetek, nemzetiségek, a kisebb-nagyobb emberi közösségek, az egyének – megmaradhatnak-e annak, amik. Vagy – a liberálfasizmus nyomása alatt – összeroppannak, bedaráltatnak. A LIBERÁLFASIZMUS CÉLJA: MEGTÖRNI A KÖZÖSSÉGEK, EGYÉNEK AZONOSSÁGTUDATÁT – ÉS afféle házi- és cirkuszi állatokká, élő robotokká, zombikká, biomasszává silányítva az emberiséget, kineveljék a nemzetek fölöttivé („globálissá”) vált nagytőke engedelmes, akaratuktól és tudatuktól megfosztott rabszolgasereget, mely fölött korlátlanul uralkodhatnak. (A „falanszter állam” kialakulása fenyeget, melyet oly zseniálisan látott előre Madách Imre, már 1866-ban, „Az ember tragédiájának”utolsó előtti színében.)
A KELET-UKRAJNAI (DONBASSZ) KONFLIKTUS LÉNYEGÉBEN UGYANERRŐL SZÓL. Miután – hathatós, sőt tevőleges – amerikai közreműködéssel 2014. február 22-én megdöntötték Viktor Janukovics törvényes ukrán államfő hatalmát, a hatalomra került náci junta rögtön kimutatta a foga fehérét. Az onnantól létében fenyegetett orosz nemzeti közösségnek hamar rá kellett jönnie: a fasiszta diktatúra ki akarja belőlük ölni hagyományos nemzeti azonosságtudatukat, és arra akarja kényszeríteni őket, hogy történelmüket, kultúrájukat, hagyományaikat, sőt nyelvüket feladva, feloldódjanak az új rezsim által diktált nemzeti, történelmi emlékezetnek, a második világháborús ukrán fasiszta korszakból visszahozott hagyományoknak. (A második világháborús korszak helyi, nacionál-fasiszta vezéralakjai a mai Ukrajnában kötelezően tisztelendő és követendő hősöknek, példaképeknek számítanak.) Ami elfogadhatatlan a szovjet korszak, az orosz nemzeti büszkeség hagyományain fölnevelkedett orosz közösség számára. Az új kijevi vezetés ezért katonai erővel akarta és akarja megtörni a Donbassz lakosságának ellenállást – elrettentő példát mutatva a többi, zömben oroszok, vagy oroszajkúak lakta vidékeknek is.
Zbigniew Brzezinski, a lengyel származású amerikai politológus már a 70-es évek végén megalkotta a liberálfasizmus alapvetését, „Az irányított káosz”elméletét. Ennek lényege: káoszt, zűrzavart kell szítani a nem kívánt konkurens, vagy éppen ellenfél, ellenség hátországában. Amerika nem kíván egy önálló, saját mentalitású Európát – hát létrehozta a „menekültválságot”. Amerika feszültséget akar teremteni Oroszországon belül. Ennek eszközei: OROSZORSZÁG BELERÁNTÁSA EGY HÁBORÚBA, EBBŐL A CÉLBÓL VALÓ ÁLLANDÓ PROVOKÁLÁSA (Szíria, a Közel-Kelet – illetve a Donbassz. Mely utóbbi helyen eszeveszettre fokozta a békés lakosság ellen eddig is folyó ágyúzást, a néphadseregek állásai elleni támadásokat) – ILLETVE A SZANKCIÓK.
Melyek egyrészt gyengítik, károsítják Oroszországot, mint külgazdasági ellenfelet. Másrészt feszültséget keltenek a szankciók által sújtott oligarchák, magántőkések, illetve a vezetés között. Putyinra (aki egyébként az oligarchák embere) ez a kör egyre nagyobb nyomást gyakorol, hogy hagyjon fel a Donbassz támogatásával, az Amerikával (emiatt is) való huzakodásával. Azzal a riogatással egybekötve, hogy ha föllép a Donbassz érdekében, azzal a világháborút kockáztatja. (Ez utóbbiról erősen megoszlanak a vélemények Oroszországon belül: csakugyan kész-e Amerika a világháborút kockáztatni Ukrajnáért, a Donbasszért. Vagy a mostani, fenyegető NATO-erődemonstráció csupán provokáció, lélektani hadviselés, netán az Oroszországon belüli feszültség szítása-e csupán.)
Amely tény egyik magyarázata lehet a hivatalos Moszkva furcsa, megmagyarázhatatlan magatartásának az ottani, immár négy éve tartó konfliktus kapcsán. Mely esetenként már a részükről való árulás, a Donbassz cserbenhagyásának, e szenvedő, ezer sebből vérző régiónak a konfliktus végtelen és kilátástalan elhúzása révén való szándékos kivéreztetése érzetét kelti. Azt csak az idő dönti el, hogy Putyin árulóként teszi azt, amit. Vagy annak oka az, hogy helyzete valójában igen kényes, borotvaélen táncol. És állandóan lavírozva, manőverezve, egyensúlyozva próbálja kibekkezni a számára kedvezőbb idők, széljárás eljövetelét.