Dawid Hudziec: lengyel szabadúszó újságíró. Honfitársai közül – fehér holló kivételként – elkötelezett híve a Donbassz népe harcának. Nevéhez sok kiváló fotó, videó fűződik. Láthatóan ugyanazok a kételyek gyötrik őt is, mint e fordítás szerzőjét. Aki aggodalommal figyeli: Lavrov nagymester áruló fegyverszünetei milyen pusztító hatással vannak a néphadseregek harci moráljára, a lakosság általános hangulatára.
DAWID HUDZIEC: NEM SZABADNA ILYEN „FEGYVERSZÜNETNEK” LENNIE
- január 3.
„Ez már nem az első tűzszünet, nem is várok tőle semmit. Nem is szabadna, hogy legyen. Nem is olyan régen az ukránok lőtték Jaszinovataját. (1) Két polgári személy áldozatul esett. Az ilyen tűzszüneti megállapodások nem izgatják az ellenségeinket: úgysem fogják őket betartani. Ehelyett minden válasz tűzcsapásunknak olyan határozottnak és agresszívnek kell lennie, hogy az ukránok kétszer is meggondolják: legközelebb fogjanak-e fegyvert. Ugyanez vonatkozik azokra az esetekre is, amikor semleges övezeteket foglalnak el (2). Erre esélyt sem szabad nekik adni. Hacsak már a fejüket felénk fordítják is, tüzérségünknek csírájában el kell fojtania minden ilyen kísérletet. Sajnos azonban nem ez történik. Helyette folyton azt halljuk, hogy bármikor el tudjuk foglalni Kijevet” – mondja „Goodwin”, egy, már 2014 óta az első vonalakban küzdő katona.
Ma nehéz lenne olyan harcost találni, aki meleg szavakkal emlékezne meg a „minszki megállapodások” politikájáról. Még nehezebb ilyeneket találni a civilek között, akik magukon tapasztalják meg a háború minden borzalmát. Bizonyosan kialakul az emberben az a benyomás, hogy más a helyzet Donyeck központjában, vagy a szomszédos Makejevkában, ahová ritkán hullanak lövedékek. Elméletileg, a háború kivonult ezekről a területekről, átadva a helyét koncerteknek, szépségkirálynő-választásoknak (3), stb. Persze ebben nincs semmi elvetendő vagy helytelenítendő. Végtére is, az élet megy tovább, és meg kell keresni benne a pozitívumokat. Nem szabad azonban arról sem megfeledkezni, hogy pár kilométerre onnan háború dúl. Egyes lakosoknak ez a sajátos „feledékenysége” azzal is magyarázható, hogy sokan közülük 2014/15-ben elutaztak Donyeckből. (5) Ők nem tudják, hogy ott közben mi történt, mielőtt az ukrán csapatokat szétverték Marinkánál, Debalcevónál és a repülőtéren. (4) Ráadásul nagy a valószínűsége annak, hogy azok az idők még visszatérhetnek. (6)
Ugyanakkor azt veszem észre, hogy sokan már nem azzal a tisztelettel viszonyulnak a katonákhoz, mint három évvel ezelőtt. A hadsereg, a nemzetőrség valami távoli dologgá lett számukra. Ők „ott vannak, valahol a pályaudvar mögött”… Napjainkban semmiféle kapcsolat nem maradt a hadsereg és a polgári lakosság között.
A hírek – amelyekben nett, borotvált, mosolygó katonákat láthatunk – nem segítik elő ezt a kapcsolatot. A valóság, ezzel szemben, az, hogy ez egy nehéz és piszkos foglalkozás, ami nem egyszer tragédiával végződik.
Nekem az az érzésem támadt, hogy a lakosság egy része számára a Donbassz hadserege többé már nem az az erő, amely „katlanokba” szorítja az ellenséges haderőket – hanem állóháborút folytató, impotenciától sújtott csapatokat lát bennük. Éppen azért, mert a hadijelentések egymásnak ellentmondó közléseket tartalmaznak. „Feltartóztatjuk az ellenséget, de mi nem lövünk, mert nem engedik meg nekünk”. Az ilyesfajta hírekkel együtt jelennek meg olyan „hadijelentések” is, miszerint az ukrán fél aknavetők X mennyiségű lövedékét lőtte ki, tankokat érkeztetett a frontra (stb.) … A Donbassz hadserege pedig emlékeztet a fegyverszünetre. Azt halljuk, hogy „a náci önkéntes osztagok (7) elfoglaltak két falut, de a néphadsereg képes őket bármikor visszafoglalni.” Noha semmi ilyesmi nem történik. Ezért – a tűzszünet rendelkezéseinek megsértése miatt – pedig büntetés jár. Ezek után nehéz elvárni, hogy az ilyesfajta információ fokozza a harci szellemet. Csupán azok a hébe-hóba megjelenő hírek képesek mámorító eufóriát kiváltani, amelyek arról szólnak, hogy a Donbassz hatékony ellentámadásba ment át, illetve tüzérségi csapást mért az ellenségre.
2014 augusztusában Donyeck utcáin ukrán hadifoglyok menetoszlopát vezették végig (8). Én most nem mennék bele ennek az eseménynek az értékelésébe. A lényeg, hogy az eseményt a helyi lakosságnak – Novorosszija fővárosa (9) lakosságának – szánt demonstráció volt. Aztán divatba jöttek az olyasfajta frázisok, mint „a nemzetközi szabványok”, „minszki megállapodás”. Még a helyi hatalmi szervekbe történő választásokat megelőző előválasztásokat is angol elnevezéssel – primaries – tartották (10). Itt a legfontosabb kérdés az, hogy mi végre? Miféle fogyasztók használatára szánják az ilyesfajta politikát?
Az oroszok gyakran mondják nekem: a Donbassz – a minszki megállapodásokkal összhangban – vissza akar térni Ukrajnához. Miáltal a háború gyakorlatilag befejeződne. Ilyen információkat a helyi televíziók közölnek. Ugyanakkor viszont a nyugati vezetőknek mindegy, mitévő lesz a Donbassz. A Donbassz nekik ellenségük – hiszen éppen ez a vidék mutatta meg 2014-ben: Brüsszelnek és Washingtonnak „Megálljt!” is lehet mondani.
Az említett megállapodásoknak megfelelően: ha a felek valamelyike megsérti a tűzszünetet, támadásba lendül, vagy elfoglalja a semleges övezeteket, akkor a másik fél – minden ehhez szükséges eszközt ehhez felhasználva – válaszolhat erre. Ezt is kell tenni – habár még ez sem elegendő. A tévékamerák előtt kell a tüzérségnek válaszcsapást mérnie, hogy ne csak az ATO (11) törzskara legyen tisztában azzal, hogy mivel végződhet számára egy agresszió. (12) Hanem tudja meg Donyeck, Luganszk, Gorlovka minden lakója, hogy valódi hadsereg védelmezi. És minden egyes, a Donbasszra kilőtt rakétára Novorosszija határozott válaszcsapást intéz. És nem kezd el megint bizonykodni, hogy „még egy ilyen… és Kijev ellen megyünk”. Nem kezdi el felhívásokkal ostromolni a vak és süket EBESZ-t.
MEGJEGYZÉSEK:
(1) Jaszinovataja – járási székhely vasúti csomópont Donyecktől északra, tíz egynéhány kilométerre. 2014 nyarán rövid időre ukrán kézre került, ám súlyos – de jelentős rombolással járó harcokban sikerült felszabadítani. A település stratégiai jelentőségét az adja, hogy a közelben húzódik a Donyecket Luganszkkal (és az orosz határral) összekötő autóút. Ráadásul itt ágazik le a Gorlovka felé vezető műút is. Ezért az országútért – kiváltképpen pedig a gorlovkai leágazásnál lévő közúti ellenőrző posztért (magát az épületet már régen rommá lőtték) állandó harcok folynak. A néphadseregnek – az út túloldalán lévő Avgyejevka városáért vívott harcokban a város ipartelepeinek egy részét sikerült elfoglalni (távolabb szorítva az ukránokat az úttól) – magát a várost azonban nem sikerült bevenni. Ahonnan így az ukránok folyamatosan lövik a környéket. Az ukránok célja: kiverni a néphadsereget Avgyejevka ipartelepeiről, kijutni az országútra, és lehetőleg birtokba venni a Gorlovka felé vezető útelágazást, az azt (már csak elvileg) ellenőrizni képest közúti ellenőrző állomást. Az esetleg bekövetkező ukrán offenzíva egyik fő csapásának iránya, kétségtelenül, Jaszinovataja és Gorlovka lesz. (Az ilyen célpontokat ágyúzzák az ukránok a leghevesebben.)
(2) A főként Lavrov orosz külügyminiszter által erőltetett fegyverszünetek – így a Minszk-2 megállapodás – egyik rendelkezése az volt, hogy semleges övezeteket kell létrehozni. Ahonnan ki kell vonni a szembenálló felek csapatait és fegyverzeteit – illetve elérni, hogy ezek minimum 1,5 kilométerre legyenek egymástól. A megállapodás konkrétan kijelöli a semleges övezetek határát, az oda kerülő településeket.
Egyszer talán majd valaki megkérdezi az orosz diplomácia gyöngyét: HOGYAN VAN AZ, HOGY A FEGYVERMENTES ÖVEZETEKHEZ KIZÁRÓLAG A NÉPHADSEREG ÁLTAL ELLENŐRZÖTT TERÜLETEKET VETTEK IGÉNYBE. És egy talpalatnyi területet sem az ukránok által megszálltak közül. A rendelkezés azt jelentette, hogy a néphadseregnek ki kellett vonulnia ezekről a területekről, a sokszor nem kevés áldozattal felszabadított településekről. Ahová az ukránok egy idő után elkezdtek előbb portyázni (vélhetőleg a junta híveire lecserélni a települések vezetését). Majd megindult a lopakodó hadművelet: araszolgatva, olykor csak százméterenként előre haladva, de fokozatosan megszállták ezeket a semleges zónákat. Melyekből mostanra már alig maradt. Lakóikra – akik nem sokkal előbb még felszabadulásuknak örvendtek – újra rászakadt az ukrán állami gépezet rémuralma (súlyosbítva a megszállás tényével). Az idők során a 1,5 kilométer néhány száz méterre, (olykor 100-200 méterre, vagy még annál is kevesebbre zsugorodott). Az ukrán hadsereg MINDENÜTT JAVÍTOTT POZÍCIÓIN, KÖZELEBB FÉRKŐZVE A NÉPHADSEREG ÁLLÁSAIHOZ, A TELEPÜLÉSEKHEZ, MÉG EREDMÉNYESEBBEN LŐHETI ŐKET. MÁRA A JUNTA MÁR NEM IS CSINÁL TITKOT ABBÓL: TELJESEN ELLENŐRZÉSE ALÁ AKARJA VONNI AZ EGYKORI SEMLEGES ÖVEZETEKET.
(3) A szépségkirálynő-választásnál már csak a Donyeckben megrendezett „arisztokraták bálja” váltott ki nagyobb megütközést és visszatetszést a közvéleményben.
(4) Rendkívül véres ütközetek színhelye, 2014 nyárutója és 2015 eleje között. Marinka faluért – váltakozó szerencsével – súlyos csaták folytak. A település stratégiai jelentősége az volt, hogy a néphadsereg – megfordítva az addigi kedvezőtlen hadiszerencsét, ellentámadásba lendülve visszaszorította az ukrán haderőket, visszaszerezte és megszilárdította ellenőrzését az orosz határ nagy része fölött. Marinkánál és Debalcevónál is sikerült „katlanba” szorítani és megsemmisíteni jelentős ukrán erőket: Marinkánál ötezer, Debalcevónál – becsült adatok szerint – nyolcezer ukrán katona vesztette életét. (A néphadsereg, akkor először, közölt adatokat – szintén nem kicsiny – veszteségeiről: 3,5 ezer harcos.) A donyecki repülőteret súlyos, véres harcokkal sikerült csak elfoglalni (a néphadsereg ott is rengeteg katonát vesztett). Az ukránok mindmáig nem adták fel a reményt, hogy visszaszerezhetik a létesítményt (amiből mostanra kő kövön nem maradt). A repülőtér állandó ágyútűzben van. A náci hadvezetés számára presztízskérdés a Donyeck határában lévő létesítmény visszaszerzése. Egyben esély arra, hogy onnan betörjenek magába Donyeckbe is.
(5) Azok túlnyomó többsége, akik elutaztak, Oroszországba húzódtak a háború elől. Túl azon, hogy a (hol)lét határozza meg a tudatot, az ő világlátásukat is alaposan befolyásolta az orosz tömegtájékoztatási eszközök barátságtalan hozzáállása a Donbasszhoz, annak lakóihoz (gőg, megvetés, a szegény rokon lenézése, az a miatti neheztelés, hogy a háborúskodásukkal megzavarják az orosz nyárspolgár nyugalmát). Az orosz sajtó ellengőze jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Donbassz támogatottsága észrevehetően csökkent az oroszországi lakosság körében.
A Donbassznak arról a mintegy kétszázezer lakosáról most nem szólunk, akik Ukrajna belsejébe menekültek el. Bár megtapasztalták az irántuk való ellenséges viszonyt, az ukrán sajtó agymosása gyökerestől fordította fel világlátásukat. (Ugyanez kezdi éreztetni hatását a megszállt települések ifjúságánál is. Azok, akik az ukrán csapatok bevonulása óta léptek a gyermekkorból az ifjúkorba, jelentősen fogékonynak bizonyultak az ukrán átnevelő kampányokra. Ők azt látják, hogy mióta az addigi ellenség megszállta a városukat, a háborús gyermekkor, az állandó belövések, a nélkülözések után viszonylagos béke köszöntött városukra.
(6) Az ukrán hadsereg készülődéséről szóló hírek félelmetesek. Egy esetleges támadás valószínűleg az utolsó esélye lesz az ukrán hadseregnek, hogy megpróbáljon katonai győzelmet aratni. Ezért „bele fognak adni apait-anyait”. Így legalább akkora erejű offenzíva várható, mint amilyen volt 2014 nyarán (amikor az ukránok győzni ugyan nem tudtak – de nagy területeket sikerült elfoglalniuk a Donbasszból. Mostani kiinduló pozícióik jobbak, mint akkor voltak. Hála Lavrov nagymester fegyverszüneteinek, a frontvonalak közel három éve befagytak, közvetlenül a nagyvárosok – Donyeck, Gorlovka, Jaszinovataja, Luganszk – határában. Ha meglódulnak, nagyon nehéz lesz feltartóztatni őket, a fegyverszünetekbe belefáradt, elkedvetlenedett – részben már demoralizálódott – néphadsereggel.
(7) Így nevezik Ukrajnában a terrorkülönítményeket. Valójában ezek a legtöbbször dúsgazdag oligarchák által felállított magánhadseregek (kivétel a BM „Azov” nevű halálbrigádja). Ezek csak nekik, és nem a hadügyminisztériumnak engedelmeskednek. Néhány közülük: „Ajdar”, „Azov”, „Donbassz”, «Dnyepr-1» „Dnyepr-2” „Kijiv”. De Kárpátaljáról is van egy brigád: a helyi nacionalistákból álló „Szics”. A napokban esett el közülük egy Beregszász környéki 21 éves – ukrán – fiatalember.
(8) A junta 2014. július elején megindított offenzívája kezdetben elsöprő erejű volt. És egyáltalán nem tűnt alaptalan hetvenkedésnek, hogy a bábelnök megígérte: az augusztus 24-i ukrán nemzeti ünnep alkalmából már a térdre kényszerített Donyeckben tart díszszemlét. Erre válaszul rendelte el Alekszandr Zaharcsenkó (akkor még miniszterelnök) augusztus 24-én vezessék végig Donyeck főutcáján az ukrán hadifoglyokat. (Ahogy történt az 1944 júliusában, amikor Moszkvában és számos városban – ELKÖVETETT ÉGBEKIÁLTÓ BŰNEIKÉRT VALÓ MEGSZÉGYENÍTÉSKÉNT – vezessék végig a német hadifoglyokat. Miként Moszkvában, úgy Donyeckben is, a menet végén locsolóautók mosták fel az úttestet.
Magyarországon ekkor dr. Szelényi Zsuzsanna, hangos sivalkodások közepette (mely sivalkodásra egy erről olvasott amerikai cikk késztette) nagy hirtelen fölfedezte: A DONBASSZBAN HÁBORÚS BŰNTETTEKET KÖVETNEK EL!!! Igaz, ő a háborús bűntetteken nem a békés települések és civil létesítmények bombázását, ágyúzását értette. Még csak nem is Luganszk kazettás bombákkal való kétszeri bombázását, se nem a város totális blokádját értette, amikor a lakosság több mint egy hónapig éhezett, szomjazott a rekkenő hőségben; nem is a Szlavjanszk környéki harcokban a békés lakosság ellen is bevetett foszforbombákat – és még csak nem is a letartóztatottak, a hadifoglyok kegyetlen megkínzásait értette. Hanem hogy MENNYIRE MEGALÁZZÁK EZEKET A SZEGÉNYEKET. EZ EMBERTELEN, EZ HÁBORÚS BŰNTETT! – sipítozott. A szegény, embertelenül megalázott foglyokat (erről már nem értesült a hölgy), miután végigvezették a főutcán (és, igen, végig kellett hallgatniuk a már addig is meggyötört lakosság szidalmait, átkait) – egy mellékutcába terelték, BUSZOKRA SZÁLLÍTOTTÁK ÉS HAZAENGEDTÉK ŐKET. Ja, három nappal később az ukrán hadsereg megtorolta a rajta esett sértést: sorozatvető rakétákkal, nehéztüzérséggel pusztító ágyútüzet zúdított a város központjára. A tüzérek között, meglehet, ott voltak a három nappal korábban elengedett hadifoglyok is.
(9) 2014-ben hamar szóba került, hogy a két népköztársaság – Novorosszija néven – egyesül. Már az egyesített parlament is megtartotta első, együttes ülését. A gondolat azonban megfeneklett: le is került a napirendről (egyedül a vörös alapon sötétkék András-keresztes zászló maradt meg). Az áruláson rajtakapott Igor Plotnyickij luganszki elnök bukásakor kiderült: ő fúrta meg a gondolatot. Az új államfő hivatalba lépésekor bejelentette: újra hozzálátnak az egyesítési folyamathoz. Az államszövetség székhelye Donyeck, elnöke Alekszandr Zaharcsenkó donyecki államfő lesz.
(10) Az oroszban nincs saját szó az előválasztásokra. Ami ráadásul idegen a hagyományos orosz politikai kultúrától – afféle majmolása a nyugati politikai szokásoknak. Ezekre az előválasztásokra – amit sokan bíráltak – egy kiélezett harci helyzetben került sor.
(11) ATO („Terrorellenes Művelet”) – a 2014 áprilisa óta tartó katonai büntetőexpedíció kódneve. Egyes forrófejűek már ukrán részről is elkezdték sürgetni: hagyjanak fel végre ezzel a homályos megnevezéssel. Én nevezzék néven a hadjáratot: háború. Hogy ki lehessen hirdetni a hadiállapotot. És bár ez a bábelnöknek érdeke lenne – mivel gyorsan fogyatkozó népszerűsége folytán kevés esélye van a győzelemre egy újabb elnökválasztásra, a hadiállapotra hivatkozva pedig el lehetne halasztani a választást – kevés esély látszik arra, hogy ezt elfogadják.
(12) E téren példát lehet venni az ukrán televízióról. Az ott van, például, minden nagyobb ukrán provokációnál. Például amikor a megszálló ukrán hadsereg lövi az uralma alatt álló Avgyejevka városát, hogy a néphadseregre kenjék a provokációt.
A korábban már megírt esetkor (amikor az EBESZ tippje alapján az ukránok tüzérségi tűzet nyitottak a néphadsereg tűzszerészeire, akik közül nyolc, súlyos légnyomást kapott katonát foglyul ejtettek), egy ukrán tévécsatorna, hogyan, hogy nem, éppen arrafelé bóklászott. Amely filmre vett minden mozzanatot: amikor a szanaszét heverő, magatehetetlen tűzszerészeket ukrán felderítők összeszedik, és becipelik az ideiglenes rejtekhelyül szolgáló bokrok közé – kéjjel mutatva aztán az összekötözött kezű, megszeppent foglyokat.
Site Title 