Április második felében – LEGELSŐ MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRKÉNT (a Donbasszban, a Donbassz népének oldalán harcoló magyar önkénteseket nem számítva) – Donyeckben jártam. Születésnapján fölkerestük Deme Lajos, magyar önkéntest, aki harckocsizóként szolgál a déli fronton lévő Telmanovónál. Fogadott Darja Morozova, a Donyecki Népköztársaság ombudsmanja.
Már a “Majdan” legelejétől fogva arról győződtem meg: A NYUGATI (közöttük a magyar) TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS SZEMENSZEDETT MÓDON HAZUDIK AZ OTTANI TÖRTÉNÉSEKRŐL De oly mértékben, és olyan huzamosan, hogy, szerintem, ilyen még nem volt a világtörténelemben. Elhallgatják, hogy három hónapi véres, erőszakos zavargások eredményeként, 2014. február 22-én fasiszta puccs történt Ukrajnában, és egy törvénytelen, haza- és nemzetáruló junta ragadta kezében.
Elhallgatják, hogy az Egyesült Államok 5 milliárd dollárral támogatta (és még ki tudja, valójában mennyivel; hogy a “mi” Soros György bácsikánk szintén vastagon benne volt – pénzzel, általa irányított NGO-kal – a törvényes ukrán államfő megbuktatásában. Ahogy tette azt később Macedóniában, és próbálja tenni most Magyarországon is, a Nyugatnál kegyvesztetté vált Orbán esetében is.
Elhallgatták, hogy a “békés tüntetők” kezétől (akik tobzódását egyetlen civilizáltnak mondott, nyugati állam sem tűrte volna el, nemhogy három hónapig, de 3 napig sem) a készenléti rendőrség és a karhatalom 107 harcosa lelte halálát a három hónap alatt. Hazudtak a Krescsatikon, Kijev főutcáján 2014. február 20-án végrehajtott véres provokációról (Nyugaton már többé-kevésbé elismerték, a magyar sajtó azonban még nem, hogy a háztetőkről, ablakokból a nyugati titkosszolgálatok zsoldosai lőttek, száz halálos áldozatot szedve békés járókelők, a rendfenntartó erők, illetve “a békés tüntetők” soraiból.) A provokáció elérte célját: a fővárosban támadt gyilkos pogromhangulat miatt a törvényes államfő menekülni volt kénytelen – előbb a városból, majd az országból is.
Hazudtak az oroszlakta területek kiválásának okairól – orosz agresszióról beszéltek mind Krím, mind a Donbassz vonatkozásában. Eltagadták az orosz lakosság elleni életveszélyes fenyegetések áradatát – mindjárt a puccs győzelme után. Nem értesültünk a Korszuny Sevcsenkónál 2014. február 20-án történt véres tragédiáról: fölfegyverzett fasiszta suhancok föltartóztatták Kijevben járt krími tüntetők autóbusz-konvoját: az utasokat bántalmazták, megalázták, benzinnek leöntötték (még jó, hogy nem gyújtották meg: egy odaérkező másik csapat ebben megakadályozta őket). Hét embert pisztolylövésekből megöltek.
Rossz minőségű, mobilra vett videó
Nem számoltak be arról, hogy az állítólag az oroszok által annektált Krímben népmozgalom indult a junta ellen. Nem számoltak be arról, hogy a Krímben is, a Donbasszban is az emberek eredetileg csak az Ukrajna föderatív átalakításáról szóló népszavazás kiírását követelték – ám a kijevi náci junta hallani sem akart (a minszki megállapodásokból eredő kötelességei dacára pedig mindmáig hallani sem akar bármiféle föderatív átalakításról, autonómiáról). Nem tudósítottak a Szimferopolban, az autonóm parlament épülete előtti véres tömegverekedésről (a parlament az immár az Oroszországgal való újraegyesülésről kiírandó népszavazásról tárgyalt, amikor szélsőséges ukrán és krími tatár nacionalisták megostromolták. Szimferopoliak százai, saját testükkel próbálták védeni a parlament épületét. Vesztésre álltak.
Krími tatár nacionalisták tüntetése:
És akkor megjelentek az orosz egységek. Nem csináltak azok semmit – puszta megjelenésük elég volt ahhoz, hogy az agresszív támadók gyáva nyulakként szaladtak széjjel. Semmit sem mutattak abból, hogy maga a népszavazás, majd eredményeinek kihirdetése népünnepély volt: az emberek ujjongtak. Mindenki tudta – a gyűlölködő Nyugat és megvásárolt sajtója kivételével -, hogy micsoda szörnyű veszedelemtől menekültek meg az emberek. Attól a véres tragédiától, aminek négy éve szemtanúi vagyunk a Donbasszban: a népirtó háborúnak, a békés lakosság, a létfontosságú közművek tervszerű, ágyúzással, a nemzetközi egyezményekben tiltott fegyverek és fegyverfajták bevetésével történő módszeres pusztításának, a kínzásoknak, emberek elhurcolásának, nyomtalan eltűnéseinek, az ukrán megszállók féktelen önkényének, erőszakoskodásainak, fosztogatásainak – másfelől pedig e megindult ukránosításnak, az etnikai tisztogatásoknak.
Mélyen hallgat persze a világsajtó a nyakig véres és háborús bűnös Egyesült Államok közvetlen részvételéről a Donbassz népe elleni háborúban – MELY MEGINDÍTÁSÁNAK MEGPARANCSOLÁSÁRA, KIFEJEZETTEN ABBÓL A CÉLBÓL JÁRT JOE BIDEN AKKORI AMERIKAI ALELNÖK KIJEVBEN. (Ezek ugyanazok, akik hangosan óbégattak, ha a törvényes ukrán elnök akárcsak fontolóra is vette A KÉSZENLÉTI RENDŐRÖK bevetését. (A Donbassz népe ellen A HADSEREG, és a hozzájuk csapódott, fasiszta, félkatonai terrorkülönítmények harcolnak). SEMMIT SEM ÍR A VILÁGSAJTÓ ARRÓL, HOGY A BÉKÉS RENDEZÉS CÉLJAIT SZOLGÁLÓ MINSZKI EGYEZMÉNYBŐL ÉS KERETMEGÁLLAPODÁSBÓL A KIJEVI REZSIM EGYETLEN PONTOT SEM TELJESÍTETT – mi több, többször is kijelentette: EZ NEM IS ÁLL SZÁNDÉKÁBAN. (Az emberben fölmerül a kérdés: egyáltalán ilyen körülmények között, ilyen emberekkel érdemes, lehetséges-e tárgyalni.
Porosenkó beiktatási beszédéből. 2014. június 7 (május 25-i elnökválasztási győzelmét követően):
„Kedves fivéreim, nővéreim, drága honfitársaim!
Az össznépi államfőválasztás csattanós választ adott azokra a mítoszokra, hogy a mi kijevi – ukrajnai – hatalmunk ne lenne legitim. Mi az, amivel el fogok jönni Önökhöz, már a legközelebbi jövőben? BÉKÉVEL!”
ÉS MI LETT AZ ÍGÉRETBŐL? Az, amit a videoklipen láthatunk:
A NYUGATI SAJTÓ ELKENTE (teljesen elhallgatni nem tudta) a 2014. MÁJUS 2-I BORZALMAS TÖMEGGYILKOSSÁGOT OGYESSZÁBAN. Amikor 300 békés tüntetőre háromezer fölfegyverzett náci suhanc rontott rá. A vad roham elől a megriadt emberek a megyei tanács, mögöttük álló székházába menekültek. Nem sejtve, hogy ELŐZETESEN KIDOLGOZOTT FORGATÓKÖNYV ALAPJÁN, ott már várják őket gyilkosaik, akik szúrták, vágták, baltával aprították, lőtték, égették, mérges gázzal fojtották meg a szerencsétleneket. E tragédiának pedig nem 48, hanem legalább 116 halálos áldozata volt. (A 48 holttestet csak a szakszervezeti székház főlépcsőházában találták meg. Az oldalfolyosókon, a dolgozószobákban (korábban oda menekült) legyilkoltakat nem számították hozzá. Szó sincs arról a nyugati sajtóban, hogy a fasiszta városi hatóságok a támadók helyett az áldozatokat kezdték üldözni, üldözik ma is. Az áldozatok közül százak vannak ma is börtönben – vég nélkül, évek óta tartó és tologatott előzetes letartóztatásban (nem kevesen már négy éve ülnek börtönben úgy, hogy képtelenek ellenük bármiféle vádat összeeszkábálni). Ha pedig a bíróság valakit mégis kénytelen szabadon bocsátani, nem ritkán megesik, hogy az éppen szabadlábra került embert a náci terrorbrigádok tagjai mindjárt a bírósági épület előtt elrabolják, ismeretlen helyre hurcolják. Noha az ENSZ-ben is szóba kerültek a rendfenntartó erők, a hadsereg, a terrorbrigádok titkos börtönei – ezekről nem ad hírt a nyugati (és a magyar) sajtó.
Ahogy nem adnak hírt a kínzásokról. Arról, hogy a néphadseregek 2014 óta ukrán fogságba esett harcosainak egyharmada már nincs az élők sorában. Halálra kínozták, kivégezték őket, vagy belehaltak a harcok közben, vagy a kínvallatásokkor szerzett, és ellátatlanul hagyott sebeikbe, a minősíthetetlen ukrán börtönviszonyokba. (Nemrég három donyecki harcost hurcoltak el állásaikból. Kettőt közülük a napokban megöltek.)
Itt egy másik, 26 éves harcos, a makejevkai Jevgenyij Toropkin képe látható. Az első kép békeidőben készült. A másikon a szintén az ukránok által foglyul ejtett és agyonkínzott fiatal katona képe látható. Az orvosszakértők utóbb megállapították: hóhérai, lényegében, agyonrugdosták (ami jól látható a fején). Ő sem akart az ellenség szolgálatába állni.
Nem adtak és adnak hírt az ukrán hatóságoknak a foglyok szabadon bocsátásával kapcsolatos packázásairól. Arról, hogy Kijev a minszki megállapodásoknak a foglyokkal kapcsolatos rendelkezéseit is éppen úgy szabotálja, mint minden egyéb rendelkezést.
Az ukrán propaganda szemenszedett módon hazudik. Ha azt hallom, hogy “az oroszbarát szeparatisták” ezt és ezt a provokációt követték el – már tudom, hogy az ukránok követték, követik vagy fogják elkövetni azt a provokációt (például ukrán megszállás alatt lévő település ágyúzását: a néphadseregnek szigorúan tilos ok nélkül a civil lakosságot lőnie. Az ilyen provokációk célja: lejáratni a másik felet, Oroszországot. A legkirívóbb esetre 2015. január 24-én, az ukránok által már hét hónapja megszállt Mariupol kikötővárosban került sor. A város keleti részén lévő egyik lakótelepre “Grád” sorozatvető rakéták hullottak: 15 halott, több tucat sebesült. (Egyszersmind képet kaphatunk arról: mi történik akkor, amikor az ukrán hadsereg „Grád” típusú sorozatvető rakétákkal szórja meg a Donbassz egyik, vagy másik lakott települését:)
A nyugati propaganda – közöttük a magyar sajtó is – azonmód fölszirénázott (az ukrán tüzérség hasonló, pusztító támadásairól – például a Donyeck ellen 2014. október 20-án, vagy 2017. február 2-án RÖVID HATÓTÁVOLSÁGÚ BALLISZTIKUS RAKÉTÁKKAL történt támadásról: egy szó sem). Aztán amilyen gyorsan jött a hisztéria, olyan váratlanul el is ült. Helyi lakosok észrevették, és tanúsították, ugyanis: noha a néphadsereg egységei a várostól keletre állomásoznak, A RAKÉTÁK NEM KELET, HANEM ÉSZAKNYUGAT – tehát az ukrán hátország, ukrán támaszpontok – FELŐL ÉRKEZTEK. Más települések sorának lakosai is leleplezték a megszállók hasonló, aljas provokációit. MERT MIT GONDOLJON AZ EMBER EGY OLYAN FÉL SZAVAHIHETŐSÉGÉRŐL, AMELY ILYEN ALÁVALÓ, HITVÁNY TETTEKRE KÉPES?
Mit gondoljon az ember akkor, amikor egyetlen nap leforgása alatt négyféle adatot olvas arról, hogy hány orosz katona is van a Donbasszban? A vezérkari főnök elszólta magát: EGY SINCS (majd gyorsan helyesbítenie kellett). Helyettese szerint: NÉGYEZER. Porosenkó, ugyanaznap KILENCEZERRŐL beszélt. A csúcsot azonban Samantha Powers akkori amerikai ENSZ-képviselő tartotta, akinek “biztos tudomása” volt New Yorkban arról, hogy a Donbasszban HÚSZEZER OROSZ KATONA ÁLLOMÁSOZIK.
Ahogy a helyi lakosság – úgy a donyecki utcákat járva én magam sem láttam egyetlen orosz katonát sem. (Ehhez tudni kell: az ukrán hatóságok bárkit letartóztatnak, akárhány foglyul ejtett donyecki honvédet vallatnak, mindegyikből azt akarják kiverni – kínzásokkal is -, hogy ők orosz katonák, az orosz titkosszolgálatok ügynökei, diverzánsai – de legalábbis egységüket hivatásos orosz tisztek irányítják. Nem kevés ukrán videót láttam, ahol a megszeppent, a kínvallatástól, a rá kiszabandó nagyon sok évi börtöntől való félelmében a megtört fogoly “vall” – engedelmesen felmondja a számára előkészített “vallomást”. Mind több hírt olvasok arról, hogy az ukrán titkosszolgálat az első vonalakból – de a hátországból is – donyecki katonákat, tiszteket raboltat el, hogy aztán kínzásokkal ilyen „vallomásra” kényszerítsék őket. Ilyen lehetett az említett három honvéd is. Akik közül kettőt nyilván azért ölték meg, mert vagy nem voltak hajlandók ezt „vallani” – vagy mert nem voltak hajlandók az ukrán titkosszolgálatok ügynökeinek szegődni.
A legutóbb foglyul ejtett három donyecki harcos. Kettőt közülük néhány nappal később megöltek. Melyiküket hagyták életben?
Mit mondjak olyankor, amikor a magyar tévé híradója egy, az ukrán tüzérség által lőtt DONYECKI lakóházzal “szemlélteti, hogy a beste “szakadárok” lövik az ukránok megszállta AVGYEJEVKA település egyik lakóházát? Mit mondjak akkor, amikor az ukránok sorozatban értesülök egy újabb donyecki település elfoglalásáról – miközben a donyecki hírekből megtudom: az adott település elfoglalása nem igaz – vagy már egy (két) éve ukrán megszállás alatt van?
Mindkét fél propagandája állításainak van utóéletük. Amit az oroszok állítanak, annak úgy 70-80 százaléka utólag beigazolódik. AMIT AZ UKRÁNOK HAZUDOZNAK ÖSSZE, AZOK KÖZÖTT EZ AZ ARÁNY ÚGYSZÓLVÁN A NULLÁVAL EGYENLŐ. Nos hát, kinek higgyek inkább? Én – isten bocsássa meg vétkemet – annak a félnek hiszek inkább, akinek mondandója többnyire teljesül. Aki logikusan érvel.
Én tehát annak „az orosz propagandának” alapján igyekszem fölvilágosítani az engem olvasókat, amelyben, alapjában véve, megbízom. Amiért is megvádoltak azzal, hogy az orosz propaganda átmosta az agyamat. Hogy az orosz titkosszolgálatok fizetett ügynökeként feladatom, hogy menedzseljem e szolgálatok destruktív, a magyar közvéleményt összezavarni igyekvő, a NATO-t és annak tagállamait egymással szembefordítani igyekvő dezinformációs kampányát. Mert ne feledjük: WASHINGTONBAN, BRÜSSZELBEN AZ „OROSZ PROPAGANDÁT” (értsd: a más által megmutatott igazság továbbadását) A TAGÁLLAMOK NEMZETBIZTONSÁGA SZEMPONTJÁBÓL KOCKÁZATI TÉNYEZŐNEK MINŐSÍTETTÉK. Márpedig ez a totális hadviselésre való áttérés az információs háborúban. Hasonlóval vádolt meg engem az Index tavaly januári, a Putyin-látogatás előestéjén rólam közölt „interjúja”. Mellyel szabályosan följelentettek a reménybeli magyar hatóságok, a CIA, és ukrajnai fiókszervezete, az SZBU (Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat) előtt.
Nos, hát. Fogtam magam, és én – messze nem a legjobb egészségnek örvendő, 68 éves, idős ember –, a fiatal, életerős, nagyképű, önmaguktól eltelt, ám az igazsággal szembeni védőoltással ellátott, az amerikai-ukrán propaganda-boszorkánykonyháján nap, mint nap kotyvasztott szellemi „fast fooddal” bőven beérő magyar újságírók helyett is – fölkerekedtem, és útnak indultam fárasztó és egyáltalán nem veszélytelen misszióm teljesítése érdekében.
UTAZÁSOM LEGFONTOSABB TANULSÁGA: AMIT OTT LÁTTAM, SAJÁT SZEMEIMMEL; AMIT OTT FORGATTAM (jó, egy barátom segítségével); amit AZ OTTANI EMBEREKKEL SZEMÉLYESEN ELBESZÉLGETVE HALLOTTAM – AZ SEMMIBEN SEM TÉRT EL ATTÓL, AMIT AZ OROSZ EREDETŰ HÍREKBŐL EDDIG IS TUDTAM. Nos, hát akkor ki is hazudik? Kinek a propagandája félrevezető és destruktív? Kinek a hazug, destruktív propagandája tömi tele nem csupán a közvélemény fejét – DE AMELY PROPAGANDA ALAPJÁN A NYUGATI VILÁG VEZETŐI – a magyar kormányt is beleértve – MEGHOZZÁK ÉLETVESZÉLYES, AZ ÚJ VILÁGHÁBORÚHOZ VEZETŐ KULCSFONTOSSÁGÚ DÖNTÉSEIKET? Hiszen a sokat szenvedett Donbasszban – teljes joggal – mondogatják: AMIT A NYUGATI (főként az ukrán) ÚJSÁGÍRÓK MŰVELNEK, AZ FÖLÉR EGY HÁBORÚS BŰNTETTEL.
* * *
Az első videó donyecki utazásomról. A videón a Donyeck Október kerületében tett látogatás, félig, vagy teljesen lerombolt családi házas övezet, kihalt, elnéptelenedett utcák láthatók.
A második videó első „bevetésemről”. Néhány nappal Donyeckbe érkezésünk előtt, a donyecki pályaudvar mögötti, egyik lakótelepet az ukrán tüzérség 120 mm-es aknákkal lőtte. 40 perc alatt 8 aknát lőttek ki, szabályos időközönként (ötpercenként), „zsinórban”, egymástól 25 méterre. Szerencsére áldozatok nem voltak, de egy, két nappal korábbi ágyúzás miatt betörött ablakok kijavítása után, a munkát kezdhették elölről.
(Az itthoni hírekből tudjuk: ha egy második világháborúból származó, 120 mm-es aknát találnak, az egész környéket kiürítik az elszállítás idejére. Ilyen rakétából ezt a lakótelepet, nem egészen háromnegyed óra alatt, nyolccal „kínálták meg”.
Lakók mondták el gondolataikat, az aknatámadással kapcsolatos élményeiket. Fölkerestünk egy harmadik emeleti lakást, ahová a repeszszilánkok szintén beröpültek, betörve az ablaküvegek jelentős részét.
Csikós Sándor
Site Title 