A semmit sem érő, mostanára lényegében már papírronggyá vált minszki fegyverszünet, megállapodás, és béketerv egyik sarkalatos pontja volt, hogy MINDKÉT HARCOLÓ FÉL ELENGEDI MINDEN, A MÁSIK FÉLNEK AZ Ő FOGSÁGÁBAN LÉVŐ ÁLLAMPOLGÁRÁT (a „mindenkit mindenkire”elv szerint.)
Mivel ennek az elvnek az alapján Ukrajnának legalább hétszer-nyolcszor annyi foglyot kellene elengednie, mint a Donbassznak (akik fogságában, egy-két, kivételtől eltekintve, csakis a harcokban foglyul ejtett ukrán katonák vannak). Amely foglyokat – MEGSÉRTVE A HADIFOGLYOKKAL KAPCSOLATOS GENFI KONVENCIÓKAT (amelyek tiltják a hadifoglyok elleni bűnvádi eljárásokat, hadifoglyok elítélését az őket elzárás alatt tartó állam törvényei szerint). UKRAJNÁNAK EZÉRT AMNESZTIÁT KELL(ENE) HIRDETNIE MINDEN, a 2014 áprilisa óta folyó belháború résztvevőire. Mert csak egy amnesztia vethetne véget ennek az egész mizériának, e cégéres gazember állandó, becstelen aknamunkájának, aljas, alávaló gáncsoskodásának. (Javaslom: ha valamilyen csoda folytán a Donbassz szenvedéseinek vége szakad, és az ügy eljut a háborús bűnösök méltó, példás és kíméletlen megbüntetéséig, Poros Jankó esetében legyen külön vádpont az, ahogy – aljas, provokatív szándékból – ott gáncsolta a fogolycsere ügyét, ahol csak tudta. A fiát pedig vessék börtönbe, hadd szenvedjen ez a nyomorult! Hadd tudja meg, hogy szenvedtek a foglyok hozzátartozói az állandó packázástól. Melyek végét, ki tudja, hány fogoly már nem tudta élve kivárni.
Ellentétben a bárgyú (ha éppen nem áruló) Lavrov külügyminiszterrel, aki egyre csak a kijevi náci junta jó útra való térésében reménykedik – a hadifogolycserével kapcsolatos mizéria is több mindenről lerántja a leplet: 1. UKRAJNA – ahogy a minszki megállapodás egyetlen pontját sem tartotta be mindmáig – ÍGY EZT SEM: ELVETEMÜLT BANDITÁK, GAZEMBEREK ÁLTAL IRÁNYÍTOTT, SZERZŐDÉSKÉPTELEN, GONOSZ TERRORISTA ÁLLAM. Amellyel nem tárgyalgatni kell, hanem meg kell semmisíteni. Ahogy Hitlerrel tették, az emberekre támadó dúvadakkal, veszett állatokkal teszik ezt. 2. UKRAJNA KÖVETKEZETESEN NEM HAJLANDÓ BETARTANI A MINSZKI MEGÁLLAPODÁSOKNAK AZT AZ ELŐÍRÁSÁT, HOGY KÖZVETLEN TÁRGYALÁSOKAT KEZDJEN A NÉPKÖZTÁRSASÁGOK VEZETŐIVEL. Akik ellen elfogató parancs van érvényben (így, emiatt, szó sem lehet arról, hogy ukrán területen tárgyalásokat folytassanak: hiszen, a határt átlépve, azonmód kattanhat a kezükön a bilincs. De még harmadik országok területéről is elhurcolhatják őket az ukrán titkosszolgálatok elfogó különítményei. Ahogy csak Obama akadályozta meg Poros Jankó bábelnöknek még azt az elmeháborodott ötletét is, hogy Putyint Minszkben elrabolva, egyenesen Hágába, az ottani nemzetközi büntető törvényszék börtönébe szállítsák.)
A cikk még a december 27-i hadifogoly-csere előtt készült. Utána vált ismertté az a felháborító tény, az ukrán fél, a 306-ból, 69 főt visszatartott. Közöttük mind a 14 szabadon bocsátani tervezett orosz állampolgárt. Akik esetében a bábelnök nem is titkolta: azért szegte meg szavát és az általa aláírt megállapodást, mert a 14 orosz állampolgárt túszként vissza kívánta tartani. És noha a fogolycseréről szóló megállapodás a DONBASSZ TERÜLETÉN kölcsönösen fogságba esett személyekről szólt – Poros Jankó, mint mindig (nem is ő lett volna, ha most az egyszer pontosan betartja szerződéses vállalását) ISMÉT MENET KÖZBEN VÁLTOZTATOTT A MÁR ALÁÍRT MEGÁLLAPODÁSON, és, immár nem is titkoltan, az orosz állampolgárokat túszként használja fel. Hogy elérje néhány, OROSZORSZÁGI BÖRTÖNÖKBEN jogerős büntetésüket töltő ukrán állampolgár szabadon engedését. Kivétel nélkül OROSZ TERÜLETEN végrehajtott súlyos bűncselekményt, vagy cselekményeket elkövető személyekről van szó. Egy, magát újságírónak kiadó kémről, aki a kaukázusi térségben bukott le. Illetve a Krím területén elfogott ukrán terroristákról, szabotázsakciót tervező diverzánsokról. Ennek az alamuszi, végtelenül aljas húzásnak van még egy olvasata: OROSZORSZÁGOT, AZ OROSZORSZÁGBAN FOGVA TARTOTT UKRÁN SZEMÉLYEKET BELEVONVA AZ ÜGYBE, EGYSZERSMIND A KELET-UKRAJNAI KONFLIKTUS RÉSZTVEVŐJÉVÉ PRÓBÁLJA „VARÁZSOLNI”OROSZORSZÁGOT. E célja érdekében már 2014 óta nincs az az aljas provokáció, amivel meg ne próbálná kimutatni Oroszország „bűnösségét,”a konfliktusban való részességét. (1)
ANDREJ BABICKIJ ÚJSÁGÍRÓ A DONBASSZBAN VÉGBEMENT HADIFOGOLY-CSERÉRŐL, ILLETVE ARRÓL, HOGY EZ KINEK KÖSZÖNHETŐ
Azt gondolná az ember, hogy a ma végbement fogolycsere, kétségtelenül is több okból is, az év eseménye volt a Donbassz számára. Az év eseménye volt, mindenekelőtt, humanitárius szempontból. A fogolycsere – a kölcsönösen szabadon engedett emberek száma szempontjából aránytalan volt. Ezt gyakran és szívesen fölemlegette az ukrán hatalom – még azt megelőzően, hogy a fogolycsere tényét közzétette mind a hivatalos Moszkva, mind pedig Kijev is. És valóban: Ukrajnának 306 embert kellett szabadon bocsájtania, míg a népköztársaságoknak csak 74-et. Ha pusztán a számokra figyelünk, és nem ismerjük az ezzel összefüggő hátteret, csakugyan kialakulhat az az érzés, hogy a fogolycserét tekintve a fő humanista: az ukrán fél. Amelyik hajlandó volt szabadon engedni háromszáz olyan embert, akik az ő felfogása szerint bűnözők. És mindezt csak azért, hogy a hazájukat védő,– a harcok során fogságba esett – hős harcosaik visszatérhessenek gyermekeikhez, asszonyaikhoz, szüleikhez. (2) És együttérzésétől vezéreltetve, Kijev nem ragaszkodott mereven a mennyiségi paritás elvéhez. Mindez azonban csupán a látszat.
Az egyenlőtlen cserére nem azért került sor, mert a minszki megállapodások a „mindenkit mindenkire” elvet írják elő. Se nem azért, mert az ukrán félnek megesett volna a szíve saját hadifoglyaik sorsát illetően. Éppen ellenkezőleg. Az, hogy az ukránok listáira annyi ember került, akiket az ukrán Btk. különböző cikkelyei alapján, – kezdve a szeparatizmustól egészen a terrorizmusig – vettek őrizetbe és ítéltek el: nos, ez az ukrán titkosszolgálatok által gyakorolt leginkább megátalkodott, lelkiismeretlen és cinikus önkénynek a jele.
Míg a Donyecki és Luganszki Népköztársaság listáira éppen katonák szerepeltek. Vagyis olyan emberek, akik a harctereken, fegyverrel a kezükben estek fogságba. Amúgy nem elhanyagolandó részletkérdés, hogy ezeknek az embereknek a jelentős része különböző súlyosságú sebesülésekkel került a Donbassz védőinek kezére. Mára ezek az emberek mind egészségesek, minthogy az ilyenek teljes értékű – nem ritkán pedig igen bonyolult sebészeti beavatkozást igénylő – orvosi ellátásban részesültek. (3)
Az ukránok által kiadott foglyok között azonban nem sok katonaember akadt. E foglyok többsége olyan volt, akiket a Btk.-nak a szeparatizmussal kapcsolatos cikkelye alapján ítéltek el, majd kaptak (elnöki) kegyelmet. Mi sem egyszerűbb annál, ugyanis, hogy e cikkely alapján sitteljenek le valakit. Ehhez elegendő, hogy az illető rokona legyen egy szakadárnak, hogy fennhangon ítélje el az ukrán hadseregnek a „Terrorellenes Művelet” („ATO”) övezetében elkövetett tetteit, vagy azok között találtassék, akik 2014-ben szervezői voltak a népszavazásnak egy olyan településen, amelyek utóbb Ukrajna ellenőrzése alá kerültek. (4) De az ember egyszerűen is, mindenféle ok nélkül, a dutyiban találhatja magát. Se szeri, se száma az elejétől a végéig, teljességgel koholt vádak alapján meghozott ítéleteknek. (5)
Miként történhetett meg az, hogy a fogolycserék újra és újra meghiúsultak, noha a minszki Kontakt Csoportban a népköztársaságok képviselői kísérletek sorával próbálkoztak, hogy megállapodásra jussanak az ukrán féllel? KIJEV (RENDSZERESEN) NEM AKARTA FÖLVENNI A KICSERÉLENDŐ SZEMÉLYEK LISTÁJÁRA AZOKAT AZ EMBEREKET, AKIK SZABADON BOCSÁTÁSÁT A NÉPKÖZTÁRSASÁGOK KÖVETELTÉK. (Kiemelés a fordítótól.) Ezekben az esetekben mindenkor a hadműveletek során foglyul ejtett harcosokról volt szó.
A helyzet az, hogy SOKAKAT KÖZÜLÜK A BTK.-NAK A GYILKOSSÁGOKRA VONATKOZÓ CIKKELYEI ALAPJÁN, ÉLETFOGYTIGLANI SZABADSÁGVESZTÉSRE ÍTÉLTEK EL. (Kiemelés a fordítótól.) Minthogy Ukrajna – azt, ami a területén, továbbá a Donbasszban történik – NEM HAJLANDÓ HÁBORÚKÉNT ELISMERNI, ÍGY A FOGLYOKAT NEM A HÁBORÚS, HANEM A BÉKEIDŐK SZERINTI CIKKELYEK ALAPJÁN ÍTÉLIK EL. (6) (Kiemelés a fordítótól.) Az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélteket nem lehet kegyelemben részesíteni. A fogolycserére, esetükben, így csak akkor kerülhet sor, ha az elítéltet maga Porosenkó elnök részesíti kegyelemben. (7)
Amellett Ukrajna nem volt hajlandó kicserélni a kezei közé került orosz állampolgárokat. Őket, ugyanis, olyan különleges értéktárgyaknak tekinti, akiket csupán arra lehet felhasználni, hogy kiszabadítsák az orosz börtönökben ülő ukrán diverzánsokra. Nem estek a fogolycsere keretében szabadon bocsátandó személyek közé a „Berkut” (8) volt harcosai, illetve némely egyéb kategóriák. PEDIG A „MINDENKIT MINDENKIRE” ELV – amely pedig a minszki megállapodások értelmében kötelezően végrehajtandó – kikötötte, hogy Kijev ne vonhasson ki, a saját belátása szerint, ilyen, vagy olyan személyeket a fogolylistákról. És ez lett az a legfőbb akadály, amit a két népköztársaság képviselőinek, egy álló esztendőn keresztül, nem sikerült leküzdeniük. (9)
És van itt még egy körülmény. Tudniillik, miért van az, hogy a háború három és fél esztendeje alatt a népköztársaságoknak csupán az ukrán katonák ilyen jelentéktelen mennyiségben foglyul ejtett katonájára sikerült szert tenniük (10)? Először is: 2016-ig a fogolycserék, úgy, ahogy, de működtek. És az ukrán foglyok nagy része már akkor kiszabadult. Másrészt: a foglyul ejtett ukrán kiskatonák jelentős részét a nemzetőrség ilyen-olyan parancsnokai, még a helyszíneken átadták szüleiknek, SEMMIT SEM KÉRVE CSERÉBE. Egyszerűen elfogták ezeket az ukrán katonákat, majd mindjárt szabadon is engedték őket. Abból kiindulva, hogy a foglyok csupán áldozatai a Majdan után az állam irányítását megragadó államhatalom lélektelenségének és cinizmusának. (10)
Valószínű, hogy ez a gyakorlat még meghatározatlan ideig érvényesült volna, ha – Viktor –Medvedcsuk (11) ukrán politikus kérésére – be nem avatkozott volna Vlagyimir Putyin orosz elnök, illetve Kirill pátriárka, a pravoszláv egyház feje. Amikor arról beszéltem, hogy a fogolycsere a Donbassz számára – nem csupán humanitárius szempontból – az év eseménye, akkor arra gondoltam: az orosz elnök, ahhoz, hogy bejelenthesse: beszáll a probléma megoldásába, előbb telefonon beszélt a két népköztársaság vezetőivel (12). A telefonbeszélgetést követően pedig a nyilvánosság előtt immár nem illesztette hozzá, mint eddig az „önhatalmúlag kikiáltott” jelzőt (13), hanem teljes értékű állami képződményeknek minősítette őket. Ezt mind a Donbasszban, mind Ukrajnában úgy értékelték, mint az előbbiek elismerése felé tett komoly lépést. (14)
Valószínűleg sűrű homály fogja fedni azt, hogy miképpen sikerült Putyinnak úrrá lennie Kijev részvétlenségén, illetve azon, ahogy Kijev nyíltan torpedózza a fogolycsere folyamatát. Milyen olyan eszközöket tudott bedobni, annak dacára, hogy az ilyen eszközök – láthatóan – nem álltak rendelkezésre. Feltételezem: megállapodott a „nyugati partnerekkel”, hogy azok némileg megvonják az oxigént Petro Porosenkótól. Valószínűleg ezzel a húzásával sikerült elérnie ezt a csodaszerként ható eredményt. Ám abszolút nyilvánvaló, hogy pontosan az orosz elnök közbelépése volt az, amivel sikerült kimozdítani a holtpontról ezt az ügyet. Amely így gyors lépésekkel kezdett megindulni a végső megoldás felé. Ukrajnában gyors ütemben láttak hozzá ahhoz, hogy az elítéltek – közöttük az orosz állampolgárok eseteiben is – enyhébbekre változtassák azokat a cikkelyeket, amelyek alapján elítélték őket. Ezen változtatások alapján, gyorsan átvezetve azokat a bírósági ítéletekre. Hogy ily módon is Porosenkó lehetőséget kapjon a foglyoknak nyújtandó kegyelemhez – amire azért volt szükség, hogy a továbbiakban ezeket a foglyokat kiadhassák.
Az bizonyos, hogy a front mindkét oldalán lévő ukrán és orosz mamák, papák, gyermekek számára a mai nap elhozta a legdrágább újévi ajándékot. (15) Ezt az ajándékot az az ember nyújtotta nekik, akinek a neve: Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin.
Site Title 